A Gór Nagy Mária Színitanoda a művészi kibontakozás otthona volt

A színjátszás művészete az emberi kultúra egyik legősibb és legszebb megnyilvánulása. A színpadon megtestesülő karakterek és történetek sokszor mély nyomokat hagynak az emberek szívében és emlékezetében. Magyarország hosszú és gazdag színjátszási hagyományokkal rendelkezik, és számos tehetséges színész és színésznő indította itt pályafutását. Az 1984-ben alapított Gór Nagy Mária Színitanoda, vagy röviden GNM Színitanoda, egy olyan művészeti iskola volt, amely évtizedekig képezte a tehetségeket a színpadra. 

Ma már sajnos nem működik, de a cikk végén írunk arról is, hol folyik ma Magyarországon színész képzés.

A GNM Színitanoda története és filozófiája

Az iskolát az elismert színésznő, Gór Nagy Mária hozta létre 1984-ben, aki szenvedéllyel és elkötelezettséggel hirdette a színjátszás művészetét. először egy Rákóczi úti lakásban folyt a tanítás, majd idővel több oktatási helyszínen. Mensáros László és Verebes István az első tanárok között volt, később csatlakozott Schubert Éva, Pogány Judit, Koltai Róbert, Szurdi Miklós, Kálloy Molnár Péter és Zsurzs Kati is. Az iskola célja mindig is az volt, hogy felkészítse a tehetséges fiatal színészeket a színházi világ kihívásaira. Fontos küldetése volt az iskolának, hogy olyan tehetségeknek is lehetőséget adjon, akiket nem vettek fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára

Az iskola oktatási filozófiája a gyakorlati tapasztalaton és a művészi kifejezőképességen alapult. Az oktatás során hangsúlyt fektettek a színészi technikák, a szövegértelmezés, a testmozgás és a karakter fejlesztésére. A diákok széleskörű művészeti és kulturális ismereteket szereztek, és lehetőségük volt részt venni különböző színházi előadásokban, workshopokban és közösségi projektekben.

Az iskola oktatói között olyan neves színészek és rendezők voltak megtalálhatóak, akik évtizedeken keresztül a magyar színházi élet meghatározó alakjai voltak, vagy azok ma is. Közülük a leghíresebbek, a fent már említett művészek mellett Gálvölgyi János, Szente Vajk, Mensáros László, Koltai Róbert. Ők a hallgatók számára példaképek és inspirációk, akik segítik nekik kibontakoztatni művészi potenciáljukat.

Az iskola a hazai és nemzetközi színházi hagyományokat is tanította. Az oktatók és diákok közötti szoros kapcsolatok kialakítása is kulcsszerepet játszott az oktatási folyamatban, és a hallgatók személyre szabott mentorálást kaptak.

A Gór Nagy Mária Színitanoda híres növendékei

A Gór Nagy Mária Színitanoda büszkén mutathat be számos híres és elismert színészt, énekest és humoristát, akik itt végezték tanulmányaikat. Nézzünk meg néhány olyan ismert végzőst, akik méltán híresek a szakmában:

Janklovics Péter

Janklovics Péter az egyik olyan tehetség, akinek a Gór Nagy Mária Színitanodából indult a pályafutása. A Sziget-reklámmal ismertté vált színész ma az egyik legismertebb és legsikeresebb stand up előadók egyike, kivételes zenei tehetségét önálló előadásai során is kamatoztatja. 2022-ben debütált önálló estjében, a Thália Lotyójában többek között a színi tanodás éveiről is mesélt.

Ábel Anita

Ábel Anitát a Szomszédokból ismerte meg az ország, később színpadi szerepei mellett elsősorban műsorvezetőként találkozhattak vele a nézők. Egy időben állandó szereplője volt a Heti Hetes című szórakoztató műsornak is.

Pásztor Anna

Pásztor Anna többszörös Fonogram-díjas magyar énekes, előadóművész, színész, táncművész, dalszövegíró és zeneszerző. 2004 őszén testvérével, Sámuellel közösen megalapította az Anna and the Barbies együttest. 2014-2015-ben a Rising Star című tehetségkutató műsor egyik zsűritagja volt, 2016-ban a Star Academy című tehetségkutató műsorban volt zsűritag.

Ullmann Mónika

Ullmann Mónika szintén Gór Nagy Mária Színitanoda ismert végzőse. 1982-ben a Moncsicsi című dallal gyakorlatilag beénekelte magát a hazai popkultúrába. A színházi munkái mellett számos filmben és televíziós produkcióban is szerepelt, szereplője volt az Égigérő fű című filmnek, a Szomszédok című teleregénynek és a Barátok közt című televíziós sorozatnak is. Szinkronizál is.

Muri Enikő

Muri Enikő egy másik tehetséges színésznő, aki a GNM Színitanodában tanulta ki a színészi mesterséget. Sikeres musicalszínésznő, énekesnő, az X-Faktor második évadjának 2. helyezettje és egyben legjobb női hangja. 2013–2017 között a Budapesti Operettszínház tagja, 2017-től a Sugarloaf együttes énekese.

Növényi Norbert

A magyar celebvilág talán legsokszínűbb figurája Növényi Norbert.  Olimpiai bajnok magyar birkózó, Kick-box világbajnok, színész, edző. Sportolói és színészi pályafutása mellett a Magyar Látássérültek és Mozgáskorlátozottak Sportszövetségéneknek elnökeként és a Növényi Norbert Sportakadémia és Sport Egyesület keretei között sportmenedzserként és oktatóként tevékenykedik.

Megszűnése

Több évtizedes működést követően az iskola alapító-igazgatója 2022-ben bejelentette, hogy arra való tekintettel, hogy egyre kevesebb tehetség jelentkezik az iskolába, beszüntetik a működésüket.

 

Így néz ki most a színészképzés Magyarországon – egyetemek és színítanodák

Ha valaki színész szeretne lenni Magyarországon, ma már nem csak az SZFE-t kell néznie. A színészképzés világa alaposan megváltozott az elmúlt években, és ma sokkal több színitanoda és egyéb lehetőség van, mint korábban.

A „nagy öregek” – egyetemi képzések

SZFE – a klasszikus választás

A Színház- és Filmművészeti Egyetem továbbra is a legnagyobb név a szakmában. Itt kaphatod meg azt a bizonyos egyetemi diplomát, és a tanárok között ott vannak a szakma legjobbjai. Ha ide felvesznek, akkor elméleti tudást és gyakorlati képzést is kapsz, ami felkészít a színházra, filmre és tévére egyaránt.

Kaposvár – a másik egyetemi opció

A MATE kaposvári kampuszán működő Rippl-Rónai Művészeti Intézet szintén kínál ötéves színészképzést. Itt nemcsak a hagyományos színészetet tanítják, hanem a filmszínészetre, szinkronra és még akrobatikára is sort kerítnek. Plusz pont, hogy már az egyetem alatt is dolgozhatnak a hallgatók magyarországi színházakban.

Az új arcok – alternatív képzések

Freeszfe – amikor a diákok nem adták fel

2025 őszétől a Freeszfe Egyesület indít hároméves színészképzést. Forgács Péter és Ascher Tamás vezetik, és bár egyetemi diplomát nem adnak, viszont a hallgatók kapcsolatba kerülnek vidéki és fővárosi színházakkal, sőt még külföldi egyetemekkel is. A mentorok végigkísérik a diákok útját, és segítenek nekik szakmai gyakorlatot szerezni.

Bodó Viktor képzése – SZFE szellem új köntösben

2024 októberétől a Jurányi Házban fut egy 2+1 éves képzés Bodó Viktor, Máté Gábor és Mácsai Pál vezetésével. Itt a régi SZFE-s hagyományokat viszik tovább, de új módszerekkel és megfizethető áron. A harmadik évben a diákok már komoly szakmai gyakorlaton vesznek részt.

Pesti Magyar Színiakadémia – a gyakorlat emberei

Itt szintén 2+1 éves képzést kínálnak, ahol a diákok az első két év után színész II. minősítést kapnak, majd a harmadik évben színész I. képesítést szerezhetnek. A lényeg itt is a gyakorlat – a diákok valódi színházi előadásokban vesznek részt.

Ahogy látható a legtöbb színitanoda Budapesten található, a vidéki városok közül egyedül Kaposváron található ilyen képzés.

Mik a főbb változások a korábbi évtizedekhez képest?

Több a gyakorlat: Ma már szinte minden színészképzés hangsúlyt fektet arra, hogy a diákok ne csak elméletet tanuljanak, hanem valódi színházakban, filmeknél dolgozzanak.

Mentor-rendszer: Egyre több helyen van olyan rendszer, ahol egy-egy elismert szakember végigkíséri a diák fejlődését.

Sokféle módszer: Van hagyományos képzés, de egyre több az alternatív, újító megközelítés is.

A diploma kérdése: Az alternatív képzések még nem adnak államilag elismert diplomát (bár dolgoznak rajta), de sokszor gyakorlatiasabbak, mint az egyetemi programok.

Melyik a legjobb színitanoda?

Magyarországon több elismert színitanoda is működik, de hogy melyik a „legjobb”, az attól függ, milyen szempontokat veszünk figyelembe: professzionális színészképzés, amatőr szint, gyerekeknek vagy felnőtteknek szóló programok, vagy épp a felvételi esélyek, kapcsolati háló és elhelyezkedés.

Amire érdemes figyelni a választásnál:

  • tanári kar (aktív színházi/filmes szakemberek?)
  • elhelyezkedési arányok a végzés után
  • gyakorlati lehetőségek (színházak, castingok)
  • akkreditáció, ha diplomát is szeretnénk

Mit kell tudni a kilátásokról?

A színészi pálya Magyarországon továbbra sem könnyű – kevés a hely, sok a jelentkező. A szakmai kapcsolatok és a gyakorlati tapasztalat legalább olyan fontos, mint maga a képzés. Ezért is jó, hogy ma már több képzési forma is hangsúlyt fektet arra, hogy a diákok már tanulmányaik alatt bekerüljenek a szakmai körforgásba.

A magyarországi színészképzés ma sokkal színesebb, mint volt évekkel ezelőtt. Van egyetemi képzés, van alternatív program – mindenki megtalálhatja a magának való utat. A lényeg, hogy mindegyik arra törekszik, hogy kreatív, felkészült színészeket neveljen, akik megállják a helyüket itthon és külföldön is.

 

A nyitóképen az iskola alapítója 1978-ban. Készítette: FOTO:FORTEPAN / SZALAY ZOLTÁN

Ez is érdekelhet:

Költők másképp: Versek szódával (és szörppel)

Gyermekvilág-Ágyszínház Alapítvány: Varázslatos álmok világa