Miközben a sportrajongók többsége számára a világ elsősorban az olyan csapat sportokból áll, amilyen a labdarúgás, a vízilabda, vagy a kosárlabda, addig bőven van hely a Nap alatt más sportoknak is. Ezek között vannak ismert sportágak és olyanok is, amelyek nem klasszikus sportok és sokkal inkább az érdekesebbek közé sorolhatóak.
Kezdődjön ez az elemzés néhány olyan sporttal, amelyek az utóbbi kategóriába tartoznak. Biztosan sokak számára meglepő lesz hallani, hogy létezik olyan sportág, mint a sakkboksz. Ez pontosan az, amit a neve is sugall. A sakk és az ökölvívás kombinációja.
De ugyanígy, sokan hódolnak a sajtgurító versenyek izgalmainak, ahol természetesen lejtőn lefelé kell elkapni ezt a közkedvelt tejterméket, de a szélsőséges terepi sportok kedvelői között sokan vannak, akik kipróbálták például az extrém vasalást is.
Darts – az erdőből a játéktermekig
Térítsük azonban vissza a történet fonalát konkrétabb és valóban sportnak számító sportágakra, ezek közül is a dartsra. A legtöbben ezt a sportágat valószínűleg a kocsmák, kávézók falán elhelyezett táblákról ismerik, pedig ettől jóval többről van szó, egy nemzetközileg elismert sportról.
Olyannyira, hogy a különböző sportcsatornákon gyakran lehet darts élő közvetítés nyomon követésére. A verseny számos nemzetközi szövetség égisze alatt zajlik és a magyarok is egyre sikeresebbek benne, csak hát egyelőre még nem sikerült ennek a sportnak áttörnie azt a falat, amin túl a nagyközönség is megismerheti.
A játék történeti hátterét övező legendárium szerint néhány évszázaddal ezelőtt egy angol íjásznak elege lett belőle, hogy telente a rossz idő miatt nincs lehetősége a szabadban gyakorolni. Mivel fázott, beült egy angol pubba, ahol a kezében lévő nyílvesszőt kézzel a falon lévő farönkbe dobta.
Ott volt egy másik íjász is, aki az előzőnél pontosabban szeretett volna célozni, úgyhogy kettejük között verseny alakult ki és állítólag ebből a párharcból alakult ki az a sport, amit ma darts néven ismerhetünk.
Persze, léteznek írásos feljegyzések is. Ezek tanúsága szerint 1415-ben az Azincourt-i csata idején angol íjászok játszottak valami ilyesmit, két évszázaddal később pedig a Mayflower fedélzetén utazó telepesek is így vezették le az utazási időt.
A ma érvényes szabályok kidolgozására a 19. században Nagy-Britanniában került sor, az évszázad végén alakultak meg a szigetországban az első klubok is. Kezdetben a köztudat szerencsejátékként kezelte a dartsot. Ezen változtatott az első brit szövetség 1924-es megalakulása. Ők ugyanis ekkor definiálták, hogy sport és ügyességi játék keverékéről van szó.
A darts fejlődése a múlt század hatvanas és hetvenes éveiben kapott komolyabb lendületet és vált a ma ismert sportággá. 1976-ban alakult meg a World Darts Federation, az első nemzetközi szervezet, amely a darts sport híveit tömörítette és szervezett a részükre versenyeket.